Képzés hatékonyságának növelése

FIGYELEM! Az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) meghatározott szakmai tanfolyamok (OKJ-tanfolyamok) a jogszabályi változások miatt már csak 2020. december 31-ig vehetők igénybe. Az OKJ-képzések 2020. szeptemberben még elindulnak, igény esetén december 31-ig még indíthatók. A határidőig megkezdett vagy folyamatban levő OKJ-tanfolyamok résztvevői a törvény értelmében 2022. december 31-ig vizsgázhatnak le az OKJ-képesítés megszerzéséhez. Az OKTKER-NODUS Kiadó Kft. az új jogszabályok szerint továbbra is jogosult lesz tanfolyamok szervezésére és lebonyolítására. Az OKJ-képzések megszűnésével a jelenlegi képzések egy része továbbra is igénybe vehető lesz új formában, esetenként más elnevezéssel. Ezekről a honlapunkon folyamatosan tájékoztatást adunk.

A felnőttképzést kiegészítő tevékenység célja:
a közfoglalkoztatásból való kivezetés támogatása, a képzés hatékonyságának javítása, mely az együttműködés és motiváció, a konfliktuskezelés, valamint a tanulási technikák területeinek fejlesztésére terjed ki. A felnőttképzést kiegészítő tevékenység valamennyi képzésben résztvevőt célozza meg, a meghatározott egységes tematikával.

Képzési idő:
16 óra (2×8 óra) tantermi foglalkozás

Alkalmazott módszer: cselekvésorientált és életpálya szemléletű, komplex tréning-módszer, mely alapvetően személyiségfejlesztésre irányul és a résztvevők tudatos, önként vállalt hatékony együttműködésén alapul. A tréning-módszer csoportos foglalkozások formájában csoportdinamikai hatásokra és irányított tapasztalati tanulásra épít, eredményeként a résztvevők új ismereteket, kompetenciákat sajátítanak el, valamint intra- és interperszonális készségek fejlesztésére kerül sor.

Tematikája:
Együttműködés és motiváció (6 óra)

Cél: a képzéssel és a nyílt munkaerő-piacon történő későbbi elhelyezkedéssel kapcsolatos motiváció felkeltése, erősítése és fenntartása, a résztvevők motiváltságának növekedése mind képzési, mind munkavállalási, mind pedig saját sorsuk irányításának tekintetében. A csapatépítés folyamata a képzés hatékonyságát, sikerességét segíti elő. A közösségi tudat támogató és kreatív légkört teremt, mely erősíti a tanulás és a konkrét képzés iránti elkötelezettséget.

  • Az együttműködés felépítése (versengés kontra együttműködés, megbízhatóság, együttműködés és hatékonyság a csoportban, saját szerep felismerése a team munkában, csoporttá alakulás)
  • Érdeklődés felkeltése, saját motivációs alap felmérése (belső és külső motivációk, kényszerek, elvárások feltérképezése)
  • Saját életpálya áttekintése, adott élethelyzet tudatosítása, helyzetelemzés
  • Jövőkép, a célok reális kiválasztása és megfogalmazása, döntéshozatal, felelősségvállalás
  • Önbizalom erősítése, a várható nehézségek tudatosítása, felkészülés a leküzdésükre(akadályok elhárítására módszerek kialakítása, motivációt erősítő elemek beazonosítása)

Konfliktuskezelés (5 óra)
Cél: a konfliktushelyzetek megelőzéséhez, elemzéséhez, kezelési/megoldási folyamatának módszereihez, a konfliktuskezeléshez szükséges képességek feltárásához/fejlesztéséhez, valamint a konfliktuskezelés tanításához/tanulásához kapcsolódó tudás mozgósítása, megerősítése, kiegészítése. További cél a konstruktív, erőszakmentes konfliktuskezelés szemléletének megerősítése és formálása, valamint a résztvevők tapasztalatainak és ismereteinek bővítése, képességeinek feltárása és a fejlesztési lehetőségek bemutatása annak érdekében, hogy munkájuk során eredményesen tudják értelmezni és kezelni a konfliktusokat.

  • A konfliktus témához kapcsolódó tapasztalatok és szemléletmód elsődleges feltárása
  • A konfliktusok definíciója, értelmezése
  • Konfliktuskezelési stratégiák megismerése, előnyök és hátrányok
  • Saját konfliktuskezelési technikák tudatossá tétele/megismerése
  • Hatékony konfliktus megoldási stratégiák elsajátítása (asszertív viselkedés, önérvényesítés-önmenedzselés, nyerő-nyerő megközelítés, aktív meghallgatás, „Én-üzenetek” technikája)

Tanulási technikák (5 óra)
Cél: a résztvevők tanulási stílusának, motivációjának megismerése, tudatosítása, hatékony tanulástechnikák, módszerek elsajátítása, gyakorlása, a tanulási stratégia kialakítása a tananyag könnyebb elsajátítása, valamint az eredményes vizsgára való felkészülés érdekében.

  • Tanulási motiváció, tanuláshoz való viszony(saját tapasztalatok és szemléletmód feltárása)
  • Tanulási stílus (saját tanulási stílus megismerése)
  • Tanulási stratégiák(az egyéni tanulási stílushoz illeszkedő tanulási technikák elsajátítása, teljesítmény-szorongás csökkentése, problémamegoldás fejlesztése)

Tanulási szokások, a tanulás tervezése, időgazdálkodás, pontosság, napirend −hetirend